Szakál Ferenc Pál
köznevelési szakértő weboldala
Új helyen, régi céllal
KEDVES LÁTOGATÓK!
A HONLAP LEGKÉSŐBB 2026. ÁPRILIS VÉGÉN MEGSZŰNIK!
MINT BIZONYÁRA ÉSZREVETTÉK, A HONLAP TARTALMA ÉVEK ÓTA NEM FRISSÜLT. SZÁMOS ELEME MÁR NEM AKTUÁLIS, ELAVULT, A JOGSZABÁLYI HIVATKOZÁSOK TÖBB HELYEN NEM FELELNEK MEG A HATÁLYOS ÁLLAPOTNAK. JELENLEG IDŐM IS KEVÉS JUT A FRISSÍTÉSEKRE, ÉS AZT GONDOLOM, TALÁN AZ EFFÉLE SEGÍTSÉG NÉLKÜL IS KIVÁLÓAN BOLDOGUL MÁR MINDENKI. HA MÉGSEM, ELÉRHETŐK REMEK TOVÁBBKÉPZÉSEK, ÉS SOK FELKÉSZÜLT SZAKÉRTŐ, SZAKTANÁCSADÓ TUD SEGÍTSÉGET ADNI. EZÉRT DÖNTÖTTEM ÚGY, HOGY HAMAROSAN MEGSZÜNTETEM A HONLAPOT. HA VALAKI SZERETNE MÉG BÁRMIT ELOLVASNI, VAGY AKÁR LETÖLTENI, TEGYE MEG NYUGODTAN, ÉS PERSZE ENGEM IS MEGTALÁL, AKI SZERETNE. ÖRÜLÖK, HOGY SEGÍTHETTEM, TOVÁBBI JÓ MUNKÁT KÍVÁNOK MINDENKINEK.
ÜDVÖZLETTEL:
SZAKÁL FERENC PÁL
Kedves Kollégák!
Jelen honlap létrehozásának rövid története és célja a következő:
2010 és 2014 között az EMMI tisztviselőjeként aktívan részt vehettem a pedagógusok előmeneteli rendszere (röviden minősítés) és az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés (röviden tanfelügyelet) jogi hátterének és eljárásának kidolgozásában. Ezt követően magam is részesültem az Oktatási Hivatal képzésében, majd szakértőket, később intézményvezetőket képeztem a témában, és igazgatóhelyettesként, szakértőként aktív részese lettem a rendszerek működésének is.
Mindhárom nagy rendszer rengeteg feladatot ad a szakértőknek és az összes érintett pedagógusnak, kiemelten az intézményvezetőknek. Ehhez rengeteg segítség áll rendelkezésünkre, de a tapasztalat azt mutatja, hogy szükség van a jogszabályok, eljárásrendek, útmutatók "józan paraszti ész" alapján történő értelmezésére is. A magam eszközeivel - nyilván a magam hasznára is - ezzel a szemlélettel készítettem anyagokat, tartottam előadásokat, amelyek a kollégák körében kedvező visszhangot váltottak ki, és azóta is sokan tisztelnek meg azzal, hogy tőlem kérnek tanácsot.
Nem vagyok tévedhetetlen, és ami még fontosabb: nem vagyok hatóság, de szívesen osztom meg tapasztalataimat és gondolataimat másokkal, természetesen az ő észrevételeikre is számítva.
Ennek érdekében, és ezen elvek mentén született meg ez a honlap.
Üdvözlettel:
Nagykőrös, 2015. szeptember 2.
Szakál Ferenc Pál